Lengyelországban 20 százalékkal csökkentik a képviselők fizetését

külföld

A lengyel miniszterek és a politikai kinevezésű államtitkárok úgy döntöttek, hogy visszaadják a tavalyi jutalmaikat – közölte sajtóértekezletén a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, bejelentve azt is, hogy 20 százalékkal csökkentenék a képviselők fizetését.

Jaroslaw Kaczynski – aki pénteken Budapestre látogat – rendkívüli sajtóértekezletén elmondta: a miniszterek és a politikai kinevezésű államtitkárok „erkölcsi megfontolásból” május közepéig átadják a Caritas katolikus segélyszervezetnek a tavalyi jutalmaikat. „Vox populi vox Dei. A nép hangja Isten hangja” – mondta, utalva arra, hogy a 2017-es jutalmak kérdése az utóbbi hetekben társadalmi elégedetlenséget váltott ki.

Azt is közölte, hogy a PiS politikai vezetése aznap úgy döntött: rövidesen törvénytervezetet nyújt be, amivel 20 százalékkal csökkentenék az alsó- és a felsőház tagjainak fizetését, továbbá megszüntetnék az önkormányzatok élén álló tisztségviselők és az állami tulajdonú társaságok vezetőinek jutalmait. (MTI)