Az alkotmánybírósági cirkusszal Tusk átmenetileg egy platformra terelte a megosztott jobboldali ellenzéket, de Kaczyński sem tudta tömegesen utcára vinni a táborát. Az intézményi párhuzamos valóság rögzült: miközben egyik oldal sem enged, Tusk a karhatalmi fellépéssel a saját jogállami legitimációját is kockáztatja.
A lengyel politika legendás alakja szerint három hónapon belül börtönbe kellene kerülniük azoknak, akik bűnöket követtek el a magyar nemzet ellen.
Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök távozása még nehezebb helyzetbe hozhatja a válságban lévő PiS-t. A lengyel pártrendszer előtt átrendeződések állnak, Jarosław Kaczyński most fizeti az árát annak, hogy úgy irányította a PiS-t, ahogy szövetségese, Orbán Viktor a Fideszt.
A volt miniszterelnök vezetésével nagyjából 30 képviselő elhagyja Orbán Viktor egykori legfontosabb szövetségesének pártját.
Miért bukott meg a NER? Interjú Zgut-Przybylska Edittel a rendszer összeomlásáról és arról, hogy mi jöhet ezután a lengyel példa alapján. Ha Orbánnak nincs jobb ötlete, mint tovább haladni a radikalizáció útján, még egészen extrém tartományokba is eltolhatja a Fideszt.
Orbán Viktor lengyel barátja és szövetségese egy cáfolt, orosz eredetű dezinformációt ismételt meg Magyar Péterről.
A PiS régóta nem állt ilyen rosszul a közvélemény-kutatásokban: Jarosław Kaczyńskinak egy belső konfliktust is menedzselnie kell, a párt szavazói pedig a másik két szélsőjobboldali párthoz vándorolnak. Az új miniszterelnök-jelölt feladata, hogy visszaédesgesse őket.
Przemysław Czarnek a PiS oktatási minisztereként az „LGBT-ideológiát” a nácizmushoz hasonlította.
Jarosław Kaczyński pedig pártfüggetlen, szakértői kormányt követel.
Az agitpropból kikupált fociultra a végén csak lenyomta a túlfésült libsit, de nemcsak ezért elégtétel Orbánnak Nawrocki győzelme: béna kacsák, egy szatyor vétó és egy fontos meccs következményei Varsóból.
A volt védelmi minisztert pedig azzal gyanúsítják, hogy titkos katonai terveket hozott nyilvánosságra a kampányban.
A CBA elnöke a Pegasus-üggyel összefüggő iratok titkosítására hivatkozva csak részleges vallomást tett, pedig Tusk a kihallgatás előtt felmentette őt a témakörre vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.
Ziobro felelt a pegasusos megfigyelésekért. Ő volt a Magyarországon menedéket kapó Romanowski főnöke is, aki a bűncselekmények áldozataira szánt pénzt politikai ellenfelei megfigyelésére használhatta.
„Akik loptak és korruptak voltak, a hozzájuk hasonlók szárnyai alatt keresnek menedéket. Ez a korrupt Putyin-párti politikusok szolidaritása” – mondta a lengyel miniszterelnök, miután az elfogatóparancs elől Budapestre menekült a volt miniszterhelyettes.
Az országot 8 évig évig irányító, mára ellenzékbe szorult Jog és Igazságosság (PiS) elnökét egy aktivista azzal vádolja, hogy megütötte.