Van, ahol már egy kilométeresre nyúlt a szavazásra várakozók sora - akik mindenképp leadhatják a szavazatukat, ha még este hét óra előtt álltak be a sorba -, és a legfrissebb részvételi adatok alapján ez nem véletlen. Egész nap rendkívül magas volt a részvétel, ebben az évezredben egyik választáson sem adták le reggel 7-ig, 9-ig, 11-ig, 13 óráig a szavazatukat.
15 óráig a választók 53,64 százaléka adta le a szavazatát ez rekord ebben az évezredben.
Négy éve ilyenkor országosan 45,02 százalékos volt a részvétel, a legtöbben akkor Budapesten szavaztak, 50,22 százaléknyian. Akkor a legkevesebben Tolna megyében szavaztak, 42,07 százaléknyian. Most Budapesten 57,71 százalékos a részvétel, aminél 2002-ben Budapesten magasabb volt a részvételi arány. Tolnában is 51,23 százalékos a részvétel. Most Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb a részvétel, de még ez a 49,47 százalék is több annál, mint ahányan a 2006-os választáson az országos részvételi adat volt 2006-ban.
2010-ben, az első fordulóban országosan 46,78 százalék, Budapesten 50,72 százalék volt a részvétel. A második fordulóban már csak 33,54 százalék, illetve 35,72 százalék volt ez az adat.
2006-ban az első fordulóban országosan 48,89 százalék, a másodikban 45,03 százalék volt a részvételi arány. Budapesten az első fordulóban 55,29 százalékos, a másodikban 50,37 százalékos volt a részvétel.
Az évezred eddig legtöbbeket mozgósító választásán 15 óráig a jogosultak 51,78 százaléka szavazott az országban, 58,47 százalékuk Budapesten. Akkor a Bács-Kiskun megyében volt a legalacsonyabb a részvétel, 45,94 százalék.
Újabb timelapse videó a helyszínről. A sorbaállás csak az átjelentkezőket érinti, a lakcímük szerint helyben szavazók gyorsan haladnak.
A XI. kerületben egy kilométeres az átjelentkezők sora. Eredményeket majd csak akkor fognak közölni, ha már az összes szavazókör bezárt.
Reggel 7 óráig a szavazópolgárok 2,24 százaléka ment el szavazni.
A választók 13,17 százaléka adta le a szavazatát.
Eddig 29,93 százalék ment el szavazni.
Ez még a 2002-es részvételi adatnál is magasabb.