A János-hegyen 86,8 kilométer/órás széllökést mértek.
1200!!!
A bírság mellett a házelnök ki is tiltotta a Momentumot a Parlamentből. Az akcióban szintén részt vevő Hadházy Ákos 12 millió forintos büntetést kapott, valamint eltiltották 10 üléstől.
Ennyi pontot szerzett az amerikai kosaras, a közelében sincs senki az NBA-ben.
Herendi Gábor állami támogatás nélkül készült filmje az 1997-es A miniszter félrelép rekordját döntötte meg.
A Vas megyei ingatlanon talált állatok közül sokan alultápláltak és betegek voltak, a nő akár börtönbüntetést is kaphat.
Leállt a szél, kiderült az ég, a Kárpát-medencét kitöltő hideg légtömeg pedig nyugalomba jutott. Ezért lett ilyen hideg.
Csütörtökön. De most is iszonyatosan fúj a szél, úgyhogy lehet készülni az újabb rekordra.
A japán nő rekorder helyét átvette egy szintén 116 éves brazil apáca.
A horvát lett a csapat történetének legidősebb játékosa.
Jól le is nyomta az előző rekordot.
Ezt a rekordot nehéz lesz megdönteni, mert az eddigi rekorder csak 30 éves korában ért fel a 14. csúcsra.
Ő az első magyar, aki triatlonosként 8 órán belül teljesített Ironman-versenyt.
2006 után – amikor 2269 ember sütött egyszerre szalonnát – szintet léptek.
Szemerei Levente az első magyar, aki 2:11 alatt futotta le a 42 kilométert.