Nem zárta ki a Szíriára mért légicsapás lehetőségét James Mattis amerikai védelmi miniszter, aki a katari emírrel tartott tárgyalásai előtt nyilatkozott újságíróknak a Pentagonban.
"Jelenleg semmit sem zárok ki" - fogalmazott a tárcavezető, aki elmondta azt is, hogy az amerikai kormányzat konzultál európai és közel-keleti szövetségeseivel a megteendő lépésekről.
Mattis kifejtette: az első dolog, amit az amerikai kormányzat vizsgál, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett sor vegyi fegyverek alkalmazására Szíriában. Utalt arra is, hogy 2013-ban Oroszország vállalt kezességet azért, hogy Szíria felszámolta vegyifegyver-készletét. A miniszter egyúttal hangsúlyozta, hogy a Trump-adminisztráció más országokkal együttműködve kíván foglalkozni a témával. De - mint fogalmazott - minden megoldás az asztalon van.
Amerikai sajtóhírek szerint Donald Trump elnök még hétfőn este tárgyal katonai vezetőkkel a szíriai helyzetről. A megbeszélésen jelen lesz John Bolton, az új nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki hétfőn lépett hivatalba.
Donald Trump vasárnap kilátásba helyezte, hogy Damaszkusznak magas árat kell majd fizetnie a vegyifegyver-támadásért. Egy Twitter-posztban pedig külön megemlítette Vlagyimir Putyin felelősségét is.
Nem szabad megengedni a vegyi fegyverekkel elkövetett provokációkat és az ilyen eszközök bevetésének lehetőségével kapcsolatos spekulációkat - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető beszélt a szíriai helyzetről, egyebek között azokról a több nyugati ország által megfogalmazott a vádakról, amelyek szerint a szíriai kormány vegyi fegyvert vetett be. "Orosz részről felhívták a figyelmet az ezzel kapcsolatos provokációk és spekulációk megengedhetetlenségére". (MTI, Reuters)