Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében, Miskolcon még nincs végeredmény: itt a jobbikos Jakab Péter előtt a mostani képviselő, a fideszes Csöbör Katalin vezet, 775 szavazattal. Az utolsó urnából 3199 szavazatot számolnak majd meg.
De minthogy egyre több a kérdés, sok választókerületben furcsa dolgok történtek, a DK és a Jobbik is választási csalást sejt, az LMP pedig teljes körű újraszámlálást szeretne, a Jobbik helyi jelöltje, Jakab Péter sajtótájékoztatón bejelentette, ők is újraszámlálást fognak kezdeményezni a törvényi határidőn belül.
Azt mondta, számítottak arra, hogy élelmiszerosztás és szavazószállítás is lesz, illetve Ukrajnából is hoznak szavazókat, de úgy tűnik, még a Nemzeti Választási Irodától is kapott segítséget a Fidesz: a szerver megbénult, és amikor az első részeredmények megjöttek, már 70-80 százalékos feldolgozottságnál jártunk, ráadásul az utolsó fél órában 170-180 ezer szavazat eltűnt a rendszerből. Felidézte azt is, hogy volt olyan kör, ahol a Jobbik 0 szavazatot kapott, míg egy ismeretlen párt 122-t.
Több szavazókörben nagyon magas az érvénytelen listás szavazatok aránya. Mintha a szavazók elfelejtették volna behúzni a listán azokat az ellenzéki pártokat, akik egyéniben jól teljesítettek.
Példátlan anomáliákra bukkantak több körzetben is. Mikola Gergely jobbikos képviselőjelölt 151 egyéni szavazatot kapott, listán a párt egyet sem. Hasonló esetek történtek a DK-val is.
Szél Bernadett arra kér mindenkit, hogy minden gyanús esetet jelezzenek, Hadházy pedig arról beszélt, ő látta belülről a Fideszt, így pontosan tudja, hogy már órákkal a szavazások megkezdése után láthatták, milyen eredmény várható.
A felvételek szerint legalább ötszáz kettős állampolgárságú szavazót vittek szervezetten szavazni.
Valami furcsaság van a végleges részvételi adatokkal, a napközbeni jelentésekhez képest eltűnt egy csomó választó. Az NVI szóvivője segít megfejteni a különös jelenség okát.