„Nem nagyon találkoztam ma olyan emberrel az utcán, aki ne elcsalt választásokról beszélt volna. Ezzel kapcsolatban nagyon óvatosan kell fogalmazni még, de az látszik: nehezen lesz elkerülhető a szavazatok teljes újraszámolása” - írja Facebookon Hadházy Ákos, az LMP lemondott társelnöke. Hadházy arról ír, ő látta belülről a Fidesz működését, így tudja, „a Fidesz már reggel kilenckor egészen PONTOSAN LÁTHATTA a valódi eredményt és ezért a program délelőtti lecserélése valamint az este rekord lassan érkező adatok különösen aggályosak.”
Hadházy szerint az ún. Kubatov-listán mindenki neve mellett áll egy szám, melynek nagysága attól függ, hányszor és mikor írt alá valamit petíciót vagy éppen konzultációt, vagy hányszor mondott nemet a Fidesznek. „Ezek után nem kell más, mint hogy néhány körzetben (minél többen, annál pontosabb az “in poll” mérés) egy fideszes biztos rögzítse (kézzel vagy telefonnal) a megjelentek listáját, és azt továbbítsa a központba - ebből pedig rövid idő alatt NAGYON PONTOSAN tudható, hogy a fideszesek vagy az ellenzékiek mentek-e el.”
Kedden a Jobbik és a DK is jelezte, minimum gyanús dolgokra bukkantak, melyek felvetik a választási csalás gyanúját.
Hadházy Szél Bernadettel, az LMP társelnökével tartott közös sajtótájékoztatót, itt Szél elmondta,
tömegével jönnek a furcsa esetek, lánccsalásokra utaló jelek.
Szél arra kér mindenkit, hogy minden gyanús esetet jelezzenek, és arra készülnek, a rendelkezésükre bocsátott adatokat szakértőkkel elemzik. Az olyan körzetekben, ahol nem volt ellenzéki delegált, ők is újraszámolást akarnak, független megfigyelő jelenlétében.