Juhász Péterék gyűjtést indítottak Facebookon

POLITIKA

Az Együtt ötfős elnökségének majdnem 200 millió forintot kell visszafizetniük, mivel a párt az 1 százalékot sem érte el a választásokon. A 190 milliónyi kampánytámogatáshoz jön még a párt 25 milliós bankhitele is. 

„Ez majdnem kétszáz millió forint, ennyi pénze ötünknek sincs összesen” 

– mondta Juhász Péter a Zoom.hu-nak.

Most a párt Facebook-oldalán azt írják, mivel sokan kérdezték, hogyan segíthetnének, kirakják bankszámlaszámaikat, ahova utalni lehet az adományokat. 

„194 milliót kell összegyűjtenünk, ötünknek, az Együtt elnökségének.
A kampánytámogatást kell visszafizetnünk, mert MSZP-s emelési javaslatra azt fogadta el a Fidesz, hogy akik nem érik el az 1%-ot, a személyes vagyonukkal feleljenek érte.
Így most 5 ember lakása, egzisztenciája, családja van veszélyben” 

- írja Juhász. A posztban az öt elnökségi tag bankszámlaszáma található, Juhász pedig figyelmeztet, egy személynek egyszerre senki ne utaljon 150 ezer forintnál többet. Ha valaki több százezernél is többet adna, nyugodtan keresse telefonon, írja az örök optimista Juhász.

Forrás
Kapcsolódó cikkek