Nagyszerű videók készülnek majd a szombati kormányellenes tüntetőkről, már telepítik a kamerákat

tech

Igazán szellemes megoldással rögzítették a rendőrök azt az ideiglenes tüntetőmegfigyelő- és rögzítő tornyot, amit a Szalay utca és a Kossuth tér sarkán állítottak fel csütörtökön délután. 

A háromlábú fémszerkezet lábait ugyanis 3-3 olyan beton zsalukővel súlyozták le, amiket egy-egy racsnis hevederrel kötöttek egymáshoz.

A heves rendőri tevékenységre olvasónk, Z. hívta fel a figyelmünket. Z. arra figyelt fel, hogy több rendőrségi megfigyelőautót is látott elhaladni egymás után a környéken. Ezután vette észre,. hogy több helyen is kamerákat szereltek fel.

A helyszínre motorozva, délután 3 óra előtt nem sokkal én is talákoztam egy megfigyelőautóval:

aminek az utasai akkor fejezték be a tüntetővideózó torony felépítését:

a környéken sétálva több kereszteződésben lehetett kamerákat látni:

ha jól olvastam a megfigyelőeszközök elhelyezéséből, a rendőrség több tízezres rendezvényre számít, mert az Alkotmány utca a Honvéd utcai kereszteződésig bekamerázták:

Ha hinni lehet az esemény Facebook-oldalán jelentkezőknek - bár általában nem lehet - 30 ezren biztosan ott lesznek, de összesen 100 ezren érdeklődnek.