A kis Tiantian (magyarul kb. „cuki”) nagyszülei megnyerték a gyerekelhelyezési pert. A tavaly decemberben született kisfiú szülei ugyanis már nem élnek, 2013 márciusán autóbalesetben meghaltak – számolt be a Beijing News.
A szülők két éve voltak házasok, amikor elhatározták, hogy kipróbálják a lombikprogramot. Csakhogy öt nappal azelőtt, hogy beültették volna a nőbe a megtermékenyített petesejteket, a házaspár autóbaleset áldozata lett Csiangszuban.
A következő három évben a nagyszülők a hátrahagyott fagyasztott sejtekért pereskedtek, és meg is nyerték. A nagyszülők 2017. januárban egy laoszi béranyaügynökség segítségével béranyát kerestek. (Az ilyesmi Kínában tilos.)
Tavaly decemberben megszületett a kisfiú, aki a múlt hónapban lett 100 napos. A nagyszülők szerint általánosságban úgy néz ki, mint ahogy az apja nézett ki, de a szeme az elhunyt anyjáé.
A nagyszülők, akiknek a per során DNS-vizsgálaton is át kellett esniük, azt mondták, majd csak akkor mesélik el a kisfiú születésének szomorú történetét, ha nagyobb lesz, addig azt mondják, a tengerentúlon vannak a szülei. (Guardian)