Még március végén írtuk meg, hogy a Västerbotten megyei rendőrség átadta a Semjén Zsolt vadászatával kapcsolatos ügyet a svéd ügyészségnek. A svéd ügyészség pénteken közölte a 444-el, hogy jelenleg is nyomoznak az ügyben lopás gyanújával. Jelenleg azt vizsgálják, hogy vajon történt-e bűncselekmény.
A svéd törvények értelmében azonban több információt jelenleg nem árulhatnak el, és arról sem tájékoztathatnak, hogy van-e az ügyben gyanúsított.
Az ügy azután terelődött jogi útra miután egy svéd gazda azzal fordult a hatóságokhoz, hogy a miniszterelnök-helyettes egy az ő tulajdonában lévő háziasított rénszarvast lőtt ki.
Niklas Jonsson korábban úgy nyilatkozott a legnagyobb svéd lapnak, hogy a rénszarvas egyértelműen az övé volt. „Az enyém. Látni a füljelzőt rajta. És senki sem kapott engedélyt arra, hogy kilője.” Az apja, Tobias is azt mondta, hogy nincs kétség, a fiáé volt az állat, amely a vadászatról beszámoló Magyar Nemzet videóján látható.
A politikus a Magyar Nemzet szerint korábban ötször is részt vett többmillió forintba kerülű svéd vadászatokon. A kirándulásokat pedig egy vállalkozó, Farkas József finanszírozta.
Hamarosan eldől, felelősségre vonják-e a miniszterelnök-helyettest a háziasított rénszarvas kilövése miatt.
A miniszterelnök-helyettes azzal védekezett, hogy csak rokonlátogatóban járt Svédországban. De a rokonai helyett Farkas Józseffel lógott.