Betörés közben esett ki a tolvaj zsebéből a befizetett közüzemi számla, a rendőrök találták meg

bűnügy

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói előállítottak és kihallgattak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Pitvaroson betört egy házba és értéktárgyakat vitt el.

A helyi férfi még januárban feszítette fel a ház ajtaját, majd elektronikai cikkeket, szerszámokat, ruhaneműket lopott el.

Azonban nagyon figyelmetlen volt, és kiejtett a zsebéből egy befizetett közüzemi számlát, amit a nyomozók később megtaláltak.

Forrás: police.hu

Ez alapján kiderítették a kilétét, és néhány órán belül el is fogták. A tolvaj beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy tettét nagyon megbánta, és mivel gyötörte a bűntudat, ezért két korábbi bűncselekmény is beismert. (Police.hu)