Iskolai lövöldözéssel fenyegette meg az osztálytársait egy 16 éves budapesti gimnazista

bűnügy

Emberölés előkészülete miatt állítottak bíróság elé egy 16 éves gimnazistát - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A budapesti gimnazista 2018 januárjában személyesen és egy közösségi oldalon keresztül is arra utalgatott két kiskorú osztálytársának és egy szintén kiskorú ismerősének, hogy a floridai lövöldözéskhez hasonlóan azt tervezi, hogy a diáktársait lelövi, majd ezt követően öngyilkosságot követ el. Ezután átküldött az osztálytársainak egy az amerikai iskolai lövöldözésről készült amatőr videót, és egy olyan linket is, amelyet megnyitva egy sorozatlövő gépkarabély képe és leírása szerepelt.

Az ügyészség szerint a fentiek félelmet keltettek az iskolatársakban, akik komolyan tartottak attól, hogy a fiú tényleg lelövi őket.

A BRFK nyomozói végül előllították a fiút, majd a beszerzett bizonyítékok alapján a Fővárosi Főügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Osztálya emberölés előkészületének bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A Fővárosi Törvényszék, mint a fiatalkorúak bírósága a fiút bűnösnek mondta ki emberölés előkészületének bűntettében, és 2 év próbaidőre bocsátotta. Egyúttal pártfogó felügyelet alá helyezték, és előírtak neki egy önismereti tréningen való részvételt. Az ügyész súlyosításért, a védő felmentésért fellebbezett.