Pénteken a Rogán Antal az Origónak adott, barátságos hangulatú interjújában közölte, hogy a kétharmad birtokában a Fidesz újra nekifut annak a 2016-os alkotmánymódosításnak, amit még az érvénytelen népszavazás után kezdeményezett a kormány, de nem volt hozzá többsége. Az új szakasz rögzítené, hogy „a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.” Gyakorlatilag kimondta volna, hogy az EU-s jogszabályok csak bizonyos korlátozásokkal kötik Magyarországot, meglehetősen rugalmasan megfogalmazva a feltételeket.
A propagandaminiszter beszélt arról is, hogy „a Stop Soros törvényt le kell porolni, újra elő kell venni, és az új körülményeket is szem előtt kell tartani. A javaslatot nem kiüresíteni, hanem bővíteni kell”. Itt kiemelte az Avaaz nevű csoport tevékenységét, amitől a kampány alatt a kormánypárti sajtó végig azt harsogta, hogy beavatkoztak a választásokba.
A Stop Soros-törvényjavaslatot a kormány még januárban jelentette be a kormány, ami adatszolgáltatásra kötelezné a menekültekkel foglalkozó szervezeteket, azok a szervezetek, amik külföldről kapnak pénzt, és az több mint a Magyarországról összeszedett pénz, akkor a külföldről érkező összeg után 25 százalékos illetéket kell fizetniük. Valamint a kormány bevezeti az „idegenrendészeti távoltartást”, mivel nem csak pénzzel, hanem személyekkel is lehet támogatni az illegális migrációt segítő szervezeteket, indokolta a döntést a belügyminiszter. Mivel bizonyos részek kétharmados többséget igényelnek, kivárták a választásokat.
Az új kormányról csak annyit közölt, hogy „a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás azonban új embereket és új struktúrákat igényel”. Erről május elején lehet majd többet tudni.
Vonáék mintha sejtették volna, mi következik: épp a hét elején nyújtották be újra reménytelen alkotmánymódosítási javaslatukat.
Alkotmányba kerülhet, hogy az EU-s szabályokat nem kell betartani. A főváros önkormányzati rendszerét szétcincálhatják, a bíróságokat szorosabb felügyelet alá helyezhetik. És Stop Soros.
Adatszolgáltatás, illeték, távoltartás.