Az FBI volt igazgatója szerint Donald Trump "erkölcsileg alkalmatlan" az elnöki posztra

politika

A tavaly leváltott FBI igazgató emlékiratai kedden kerülnek a boltokba, a könyv népszerűsítését James Comey egy egyórás interjúval kezdte meg az ABC csatornán. A beszélgetés végén George Stephanopoulos riporter feltette a kérdést: Comey szerint alkalmas-e Donald Trump az elnöki pozícióra. Az FBI volt vezetője erre úgy felelt, hogy

„nem orvosilag, hanem erkölcsileg alkalmatlan”.

James Comey szerint Trump folyamatosan nem mond igazat, a nőkről pedig, mint valami húsdarabokról beszél, és szerinte a tavaly nyári charlottesville-i eseményeket is rosszul kezelte az elnök. 

„A mi elnökünknek meg kell testesítenie a tiszteletet és mindazon értékeket, amelyek alapvető fontosságúak országunkban,”

tette hozzá. Comey bár nem mondta ki, de sejttette, hogy Donald Trumpnak volt prostituáltakkal afférja Moszkvában, ahogy arról is ködösen beszélt, hogy Trump kampánycsapata összejátszott-e az oroszokkal. Comey erről azt mondta, hogy valamennyi más amerikai elnök esetében határozott nemmel válaszolna az összejátszást firtató kérdésre, de Trump esetében nem mondhat egyértelmű nemet. (politico/MTI)