A Magyar Hírlap értesülései szerint hamarosan eredményt lehet hirdetni az észak-balatoni vasútvonal villamosítására meghirdetett tenderen, ugyanis érkeztek a becsült beruházási összeghez közeli ajánlatok. A beruházást lebonyolító Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt kérte a jelentkezőktől, hogy
a Székesfehérvár-Balatonfüred közötti 64,5 kilométeres pálya áramosítása ne kerüljön többe 23 milliárd forintnál.
Korábban ennek az összegnek a háromszorosáért (!!) adtak árajánlatokat a jelentkezők. Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy mivel a fejlesztés az uniós támogatások „Központi régión kívüli városi és elővárosi közlekedés” című alfejezete támogatásával valósul meg, jelenthet problémát, ugyanis bizonyítani kellene majd, hogy
„Balatonfüred miért számít Székesfehérvár elővárosának.”
Ha tavasszal valóban eredményt hirdetnek a kivitelezésre kiírt tenderen, akkor szeptemberi kezdéssel 2021 elejére valósulhat meg a beruházás.