Az országggyűlési választások reggelén elszállt a legfontosabb választási információkat közzétevő honlap, a valasztas.hu. A Nemzeti Választási Iroda honlapja egyszerűen nem bírta a sok érdeklődőt, ezért átállították egy csökkentett üzemmódú honlapra, és hiába telt már el azóta több mint egy hét, még mindig nem sikerült visszaállítani.
Ez több problémát okozott:
A hiányosságokat azóta többen is szóvá tették, a Nemzeti Választási Bizottság pedig egy szombati és egy hétfői határozatában is kimondta, jogsértő, hogy az alapvető információkat nem lehet elérni az NVI honlapjáról, és erre az sem magyarázat, hogy az oldal a túlterhelés miatt csökkentett üzemmódban működik. Szombaton felszólították az NVI-t, hogy tegyék közzé például a választási szervek elérhetőségi adatait, a Nemzeti Választási Bizottság ügyrendjét és a Nemzeti Választási Iroda elnökének vagyonnyilatkozatait. Ezt azóta közzé is tették.
Hétfőn pedig arra szólították fel az NVI-t, hogy kerüljenek fel a honlapra a Nemzeti Választási Bizottság 2018. április 8-a előtt hozott határozatai. A jegyzőkönyveket, illetve a korábbi választások eredményeit már korábban visszatették a honlapra.
A Nemzeti Választási Iroda vezetője, Pálffy Ilona itt magyarázta a történteket.