Gyárfás mindent tagadott, az ügyvédje szerint hamarosan kiengedik

bűnügy

Bánáti János, a kedden őrizetbe vett Gyárfás Tamás ügyvédje a 24.hu-nak azt mondta, hogy ügyfele minden részében tagadta a gyanúsításban foglaltakat, és szó sincs beismerő vallomásról. Bár Gyárfás továbbra is őrizetben van, de az ügyvéd szerint egyáltalán nem biztos, hogy indítványozni fogják az előzetes letartóztatását. Ebben az esetben 72 óráig tarthatják őrizetben.

Gyárfás Tamás takarja arcát a hátsó ülésen a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél.
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

A rendőrség kedd este közölte, hogy a gyanúsítotti kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást, volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásának ügyében. Emberölésre való felbujtással gyanúsítják.

A gyanú szerint Gyárfás Portik Tamást bízta meg, hogy ölje meg Fenyőt, Portik pedig a szlovák Jozef Rohácot bérelte föl a gyilkosságra. Úgy tudni, hogy a NapTV egykori tulajdonosa ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például egy hangfelvétel amin Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.