Sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely, volt párbeszédes miniszterelnök-jelölt, Tóth Bertalan korábbi MSZP-frakcióvezető és Bősz Anett, a Liberálisok parlamentbe jutott képviselője, hogy a következő ciklusban az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetségként működik majd a parlamentben.
A tájékoztató előtt, idézi az MTI Karácsonyt, az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőinek tanácskozása zajlott., és megállapodtak a szövetség jogi és technikai részleteiben. A frakciót Tóth Bertalan vezeti majd.
„A politikai szándék egyértelmű: amit a kampányban közösen képviselt a változás szövetsége, azt az Országgyűlésben is közösen kívánja képviselni” - hangzott el Karácsonytól.
Tóth szerint „a parlamenti munkában képviselni fogják azokat a választókat, akik az MSZP-Párbeszédre szavaztak, illetve azt a 2,5 millió embert is, akik változást akarnak”.
A volt és leendő frakcióvezető nagyon harcias formában beszélt a sajtótájékoztatón: „nyilvánosságra fognak hozni minden, a «maffiaállammal» kapcsolatos információt, és élnek majd képviselői jogaikkal, ha bárki védelemre szorul.”