A visegrádi országokban mára mindenhol marginális szerepbe jutottak a hagyományos baloldali pártok. A magyar baloldal könnyen a lengyel sorsára juthat: a történelmi bukás után ott soha nem tudtak visszajönni, azóta is a jobboldal küzd a centristákkal.
Az MSZP és a Párbeszéd jelöltje 33 ezer szavazatával megelőzte a 28 ezer voksig jutó Kálmán Olgát.
Mandátumát nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki kapja azt meg.
A Momentum majdnem 10 százalékon, az LMP-re még a Kétfarkú Kutyapárt is rávert 15 ezer szavazatot.
Sorsdöntő választás. Nincs vége, amíg nincs vége. Aki nem megy el szavazni, az magára vessen a következő öt évben. Béke.
Közben a Párbeszéd megkapta a 4. helyet a közös listán, így megint Jávor Benedek mehet Brüsszelbe, ha minden az előrejelzések szerint alakul.
A pártszövetség kampányának egyik kulcstémája az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lesz – közölte Karácsony Gergely.
Tóth Bertalan lesz a frakcióvezető.
Szerda este a Jobbikon kívül mindegyik ellenzéki párt listavezetője leült egymással vitatkozni arról, mit tennének, ha legyőznék a Fideszt.
Pedig az Együtt nagyon szerette volna, hogy ott az MSZP-Párbeszéd az ő jelöltjüket támogassa.
Négy körzetben állapodtak meg a felek, a deal vesztese az Együtt és Szabó Szabolcs lehet.
Az MSZP-Párbeszéd jelöltje ingyenes első diplomát és a tandíj-adósságok eltörlését ígéri.
Szükség lehet MSZP-től Jobbikig terjedő kormányra, de azt nem ő vezeti majd. Hosszú interjút adott a baloldal első embere.
Hódmezővásárhely után olyan nyomás alá került a párt, hogy most először hajlandó választáson együttműködni parlamenti pártokkal.
Sztárparádéval csavarta el a siófokiak fejét a sztárügyvéd. De a vásárhelyihez hasonló csodához ez még kevés.