Letartóztatták a Smallville szektabotrányba keveredett főszereplőjét

külföld

Múlt héten írtunk róla, hogy nagyon sötét szektabotrányba keveredtek a Smallville című egykori Superman-sorozat női főszereplői, Allison Mack és Kristin Kreuk. A tagjai voltak ugyanis egy NXIVM nevű szektának, amelyről kiderült, hogy a magát mesternek szólíttató vezér számára hajtottak fel szexrabszolgákat.

Kreuk már egy ideje hátat fordított a szektának, Mack viszont nem, pénteken pedig letartóztatták, és bíróság elé állították. A színészőt azzal vádolják, hogy segédkezett a szekta vezetőjének, a márciusban szintén letartóztatott Keith Raniere-nek nők toborzásában, akiket később mind szexuálisan, mind anyagilag kihasználtak. Mack tagadta a vádakat.

Az ügyészség szerint a NXIVM piramisjátékszerűen működött, a tagoknak dollárezreket kellett fizetniük azért, hogy egyre feljebb kerülhessenek a ranglétrán. Allison Mack feladata ebben a rendszerben az volt, hogy rávegye a szolgákat arra, hogy szexeljenek Raniere-rel. Ezért cserébe pedig anyagi és egyéb előnyöket kapott - állítja az ügysészség. A színésznő kihallgatása hétfőn folytatódik, addig őrizetben marad. (BBC)

Forrás