Az Origón kapott lehetőséget Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és minisztere, hogy elmagyarázza, miért távozik a kormányból és tér vissza a Polgári Magyarországért Alapítvány élére.
Balog a baráti hangvételű interjúban arról beszél, hogy a jövőt illetően a választások után két hosszabb beszélgetése volt Orbán Viktorral, aki szeretné megőrizni jelenlegi felépítésében minisztériumot.
A miniszter ezzel nem értett egyet, így választania kellett: vagy folytatja a jelenlegi struktúrában a munkát, vagy távozik, és ő - folytatja Balog - a távozást választotta. Balogról már évek óta lehetett hallani, hogy túl terebélyesnek tartja az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát és egyéb területeket is összefogó minisztériumot.
„Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni”
- mondja a távozó miniszter, akit Orbán ezek után az évértékelőket szervező Polgári Magyarországért Alapítvány megerősítésére kért fel, és hogy „alapozza meg a mi kormányzatunk szellemi, jogi hátterét abban a küzdelemben, melyet Európában folytatunk.”
Balog szerint Orbán a mai frakcióülésen azt mondta, hogy kis kormánnyal szeret dolgozni, és amíg „idáig vezette a kormányt, mostantól irányítani fogja”.
Orbán állítólag három javaslatot kért tőle, aki szerinte alkalmas lenne utódjául, és közülük fog választani. (Origo)