Kamillás kenőccsel kenegette az édesanyját, ahelyett hogy orvost hívott volna hozzá

társadalom

A Debreceni Ítélőtábla másodfokon hét év 7 szabadságvesztésre ítélte, és ugyanennyi időre a közügyektől is eltiltotta azt a vádlottat, aki hagyta meghalni a saját anyját a lakásában. Ez enyhítésnek számít, az elsőfokú bíróság még ennél is több időre, 12 év fegyházbüntetésre ítélte.

A vádlott évek óta egy lakásban élt édesanyjával Miskolcon, az Avas városrészen. A sértettnél 2006 évben jelentkeztek először az agysorvadás tünetei. A gyereke észlelte, hogy édesanyja egyre rosszabb egészségi állapotban van, azonban nem vitte orvoshoz, és korábban szedett gyógyszereit sem íratta fel.

Az édesanya a halálát megelőző két hónapban már nagyon rosszul volt, az ágyból nem kelt fel, a testét sebek borították, amelyek fájdalmat okoztak neki.

A gyereke azonban nem hívott hozzá orvost, helyette a sebeit kamillás kenőccsel kente be.

Aztán pedig annak ellenére több napra elment otthonról, hogy tudta, hogy az anyja mozgásképtelen, önállóan nem képes enni és inni sem. Amikor visszatért a lakásba a nő már halott volt.

A bíróság szerint a vádlottnak kötelessége lett volna édesanyjáról gondoskodni, hozzá orvost hívni, azonban ezt elmulasztotta. A sértett halála megfelelő gondozással, ápolással, táplálással megelőzhető lett volna. Ennek ellenére a büntetést azért enyhítették, mert nagyon hosszú időn keresztül ápolta az édesanyját, és csak az életének az utolsó szakaszában mulasztotta el a kötelezettségét. (Debreceni Ítélőtábla)