Az alkotmánybíróság döntése alapján szabadlábra helyezték Ollanta Humala perui exelnököt és nejét. Humaláékat pénzmosással vádolják, de az alkotmánybíróság szerint nem valószínű, hogy elhagynák az országot, így szükségtelen az előzetes letartóztatásuk.
Humala a gyanú szerint 3 millió dollár kenőpénzt kapott az Odebrecht építőipari brazil nagyvállalattól, és a pénzt tisztára mosta. Felesége a vád szerint ez utóbbi ügyletben vett részt.
Az Odebrecht, amely Latin-Amerika történetének talán legnagyobb korrupciós botrányának kulcsszereplője, elismerte, hogy 12 országban összesen 800 millió dollárral vesztegettek meg döntéshozókat. Peruban több volt államfő is a hatóságok célkeresztjébe került, mert a gyanú szerint a cég megvesztegette őket. Ollanta Humala 2011-től 2016-ig volt Peru elnöke. (Via MTI)