Robert Mueller, a Donald Trump kampánystábja és Oroszország összejátszását vizsgáló különleges ügyész márciusban arra figyelmeztette az elnök ügyvédeit, hogy ha az elnök nem működik együtt, hivatalos idézést küldhet neki. Ilyen se volt még az amerikai történelemben, és ha be is idézné az elnököt, az ügy biztos megjárná előbb a legfelsőbb bíróságot is.
Már csak azért is, mert az elnök ügyvédei a márciusi egyeztetésen azon az állásponton voltak, hogy a legfőbb hatalmat képviselő elnöknek nem kötelessége válaszolni a szövetségi hatóságok kérdéseire. Erre válaszul közölte Mueller stábja, hogy ez esetben beidéznék az elnököt.
Hogy Mueller mire is kíváncsi, azt már pontosan tudhatjuk. A New York Times megszerezte a Mueller által feltett kérdések listáját. A kérdések megfogalmazása, illetve az alapján, hogy konkrét eseményekre kérdezett rá, egyértelművé vált, hogy Mueller és a nyomozók fejében már összeállt egy lehetséges forgatókönyv a történtekről. Az is egyértelműnek tűnik, hogy az ügyészek nyitott kérdéseikkel terelni is próbálnák Trumpot, látszik, hogy minden lehetséges válaszra új kérdéssel tudnának felelni. (Via BBC)