Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) letiltotta Kína egyik legnépszerűbb televíziós csatornáját, a Mango TV-t az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének közvetítéséről, miután az elődöntő során élő adásban cenzúrázták ki a színpadon felbukkanó LMBT-elemeket.
Már a csütörtöki elődöntő alatt sokan tiltakoztak online, hogy az egyes zenészek által a színpadra vitt szivárványos zászlókat, illetve egyes tetoválásokat kitakartak a kínai cenzorok az adásból, az ír és az albán versenyző produkcióját pedig egyáltalán nem közvetítették.
Az EBU ennek hatására azonnal felmondta a megállapodását a kínai vállalattal, így sem a második elődöntőt, sem a döntőt nem közvetíthetik.
A kínai állam egyre komolyabb eszközökkel próbálja meg láthatatlanná tenni a homoszexualitás létezését, az állami média mellett az interneten is erősen cenzúrázzák a vonatkozó tartalmakat. (BBC)