Tombol a kultúrharc, és a frontvonalból tudósítunk

444

Ezerféle konfliktus dúl a nyugati világban az elmúlt években, ezek közül is az egyik leglátványosabb az elképesztően kiéleződött kultúrharc, amiben a hagyományos jobb- bal- és liberális kategóriák is megfordultak önmaguk körül. Ezt pedig a 444-en igyekeztünk is követni.

Amikor 2015-ben először írtunk az észak-amerikai egyetemeken dúló háborúkról, a safe space-ről, a trigger warningról és a mikroagresszióról, magyar szemmel nézve még nehezen befogadható egzotikumnak tűnt az egész. Aztán felgyorsultak az események.

2016 tavaszán az akkor szárnyat bontó új jobboldal különös figuráiról írtunk - és ki gondolta akkor, hogy két évvel később majd Budapesten látjuk viszont egyik legnagyobb sztárjukat. Néhány hónappal később a PC-háború eljutott a személyes névmásokhoz, ekkor tűnt fel a kanadai pszichológus Jordan Peterson, akiből azóta generációs jelenség lett.

Donald Trump győzelme közben a médiatérképet is újrarajzolta - bemutattuk ennek kulcsszereplőit, vagyis Andrew Breitbartot és Steve Bannont.

De még így is csak egyszerű normie-k szemével néztük ezt az egész sztorit, így kinyitottuk a témában született talán legjobb könyvet, hogy megvizsgáljuk, hogyan fordultak meg a szerepek, és lett a baloldalból sokszor vaskalapos cenzor, és hogyan vette át a lázadást a jobboldal. Ahogy azt is, hogy Magyarországon eközben épp a Fidesz épített magának safe space-t.

Megírtuk, amikor a liberális fellegvár Kanadát megrázta egy titokban készült egyetemi hangfelvétel, amikor erősödni kezdett az antifa mozgalom, írtunk Rose McGowan és Lena Dunham harcairól a #metoo utáni világban, és ott voltunk Pepe, a béka temetésén. Legutóbb pedig Londonban a saját szemünkkel néztük meg, hogyan néz ki a kultúrharc testközelből. És bármerre folytatódik a történet, igyekszünk továbbra is tudósítani róla.

Ötödik születésnapunk alkalmából egy hónapon át fel-felidézünk néhány multaságos/emlékezetes/emlékezetesen mulatságos pillanatot a 444 első öt évéből, és gyűjtjük a muníciót a következő ötre.

Ha szeretnéd, hogy ezt a munkát folytathassuk, támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!