retró

Retró hangulatú hotelt építenek a debreceni BMW-gyár dolgozóinak

Az 1960-as, 1970-es éveket fogja idézni a szálloda.

Székely Sarolta
belföld

Harminc éve járnak itthon az Intercity-vonatok

A kilencvenes évek elején ezekben döbbent rá a magyar nép, hogy lehet más a vonatozás, és hogy mindig van hova fejlődni.

Urfi Péter
közlekedés

Újraindul Dévényi Tibi bácsi műsora, a Három Kívánság

Három órás adások lesznek - a rádióban.

Urfi Péter
szórakozás

Mintha Magyarországon csak magyarok ellen követnének el rasszista bűncselekményeket, a kisebbségek ellen szinte soha

Nagyon látványos különbség van a rasszista bűncselekmények megítélése miatt a bíróságokon, attól függően, hogy a romák vagy más kisebbségiek áldozatai vagy elkövetői a gyűlöletnek.

444.hu
444

Bölcsőnk és sírunk

A Közel-Keletnél nincs elátkozottabb pontja a világnak. Az emberi civilizáció bölcsője a sírja is lehet, itt néha már az se elég a figyelem felkeltésére, ha éppen százezreket fenyeget az éhhalál. Rendet tenni a káoszban lehetetlen, de a krónikáját azért megírtuk.

Király András
külföld

Ha az a kérdés, hogy a tengersok tévésorozatból mivel érdemes tölteni az idődet, a 444-re mindig lehet számítani

Ez is közszolgálat: kinek hiányzik, hogy valami hülyeséggel töltsön el sok-sok órát?

444.hu
444

Egyre több helyen jelennek meg a Fidesz politikai érdekeit egyengető verőemberek

A vasárnapi boltzár miatti népszavazás volt az első alkalom, hogy a hatalom számára fontos ügyekben verőemberek segítették nyíltan a Fideszt, de mint azóta kiderült, nem az utolsó.

444.hu
444

Tombol a kultúrharc, és a frontvonalból tudósítunk

Safe space-től Milóig, Jordan Petersontól Pepe békáig - az elmúlt években igyekeztünk rajta tartani a kezünket a nagy nyugati kulturális háborúk ütőerén.

444.hu
444

Végigkövettük, hogyan hálózza be az életünket a Facebook

A 444 indulása óta visszatérő témánk, hogy a nagy techcégek szolgáltatásai hogyan alakítják át a világunkat: a mentális egészségünktől a kapitalizmus működésig nincs terület, ami ne lenne érintett.

444.hu
TECH

Öt éve keressük a rengeteg pénzt, amit Brüsszelből küldenek

Minden hónapban írtunk legalább egy cikket arról, hogy mi van az EU-s támogatásokkal. Legátfogóbb összefoglalónk azt vizsgálta, hogy ha 12 évig naponta 2 milliárd forint érkezett, akkor az miért nem látszik jobban.

444.hu
politika
Videó

Egy percben az elmúlt öt kövér esztendő

Ilyen, ha lepereg a szemed előtt a 444 elmúlt öt éve.

Tbg, Kiss Bence
video

Dalok ébredés mellé a 444 válogatásában

Ötödik születésnapunk alkalmából összegyűjtöttünk egy csomó olyan számot, amikre mi szoktunk nehezebben induló délelőttökön ébredezni.

Horváth Bence
zene

Vendetta lesz? Benne vagyok. Bármikor, bárhol

Most egy pillanatra álljunk meg, és emlékezzünk méltósággal, tisztelettel a nagy 2014-es Rapháború hőseire!

444.hu
video

Nagyon más volt még Magyarország, amikor kitört a háború Simicska Lajos és Orbán Viktor között

Hónapokig csak suttogtak a konfliktusról a hatalom csúcsain, aztán a 444 megírta, miről szól a Simicska-Orbán háború, és mi jöhet utána.

444.hu
POLITIKA

Már öt éve szóltunk, hogy küszöbön az új hidegháború

Még egyetlen lövés sem dördült el Ukrajnában, még egyetlen orosz bombázó sem volt Szíriában, még nem voltak szankciók, amikor már megírtuk, hogy a hidegháború kísértete járja be a világot. Ötödik születésnapunk alkalmából emlékezünk.

444.hu
külföld