Becsicskult és a bulitüntetők elnézését kéri a georgiai belügyminiszter

külföld

Tüntetők gyülekeznek a parlament előtt a kettős razzia után 2018 május 13-án
Fotó: VANO SHLAMOV/AFP

Szombat hajnalban fegyveres rendőrök verték szét a bulit Tbiliszi és Georgia két legnépszerűbb éjszakai szórakozóhelyén, a Bassianiban és a Café Gallery-ben. Az incidensek hamar eszkalálódtak: a klubokból kiűzött fiatalok egyből a belügyminisztérium elé vonultak, ahol előbb százak, később ezrek bulitüntettek az intézkedések ellen és a belügyminiszter lemondását követelték.

A  hivatalos mondás szerint egyszerű drograzziákról volt szó, de nagyon úgy látszott, hogy a rajtaütésnek politikai indíttatása lehetett. Erre utalt, hogy a nyolc letartóztatottról kiderült, hogy már a razzia előtt letartóztatták őket, így a klubok teljes kiürítése utólag nem látszott indokoltnak. 

A Bassiani kiadott egy közleményt, ami szerint jobboldali hecckampány zajlik ellenük hetek óta, csak mert odaálltak olyan politikai ügyek mellé, amik sokaknak nem tetszenek. Azt írták: több mint hatvan embert tartóztattak le, köztük a klub tulajdonosait is. Erődemonstrációra, megfélemlítésre gyanakodnak. Melléjük állt a város polgármestere is.

A kormány a jelek szerint felismerte, hogy túllőttek a célon, és a belügyminiszter hétfőn közleményben a bulizók elnézését kérte.

Giorgij Gakaria hétfőn azt üzente, hogy magam és „a belügyminisztérium minden munkatársa nevében elnézést kérek, ha veszélybe sodortuk bárkinek is a biztonságát”, egyben arra kérte a tüntetőket, hogy legyenek megértőek a hatóságiakkal, és kérjenek bocsánatot azoktól a rendőröktől, akiket inzultáltak. 

Gakaria abból nem engedett, hogy a drogügyek miatt zajlottak az akciókat, amiket szerintük az elmúlt hetekben megsokasodott túladagolásos eseteket indokoltak. A klub közleményben utasította vissza, hogy köze lenne bármilyen droggal összefüggő halálesethez. (Factmag)