Miután a Nyílt Társadalom Alapítványok bejelentette távozását Budapestről, közleményt adott ki a CEU, amiben megerősítik, hogy továbbra is elkötelezett az egyetem, hogy a magyar fővárosban folytassa "kutatásban és oktatásban vállalt misszióját." Az utóbbi időben biztató jeleket láttak, teszik hozzá,
"április 13-án magas rangú magyar tisztviselők küldöttsége látogatta meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York Állam Oktatási Hivatalának képviselői is részt vettek."
A közleményben kijelentik, hogy "Egyetemünk maradéktalanul teljesíti a lex CEU amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételét." A helyzet rendezéséhez semmi más nem hiányzik, mint a magyar kormány aláírja a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora megismételte a Washington Postnak adott kijelentését:
"a CEU nem kezdhet még egy tanévet ilyen bizonytalan jogi helyzetben.
Felszólítjuk a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.”
Szerinte “a CEU teljesítette a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit. Most itt az idő, hogy Magyarország kormánya is megtegye ugyanezt.”