Házmestertempóra kapcsolt a Figyelő. A hetilap arra kereste a választ, hogy
hogyan adhatott helyet a klip forgatásához a Vörösmarty Mihály Gimnázium.
Állításuk szerint keresték az intézményt vezető Koromné Beck Zsuzsannát, aki nem válaszolt,
ezért a fenntartóhoz, a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz fordultak.
A Figyelő emellett közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni a bérleti szerződést. A fenntartó erre küldött válaszából a lap szerint az derült ki, hogy
"a Vörösmarty Mihály Gimnázium vezetője saját hatáskörben engedélyezte az intézmény volt diákjának, Molnár Áron "noÁr” rapper klipjének forgatását. Mivel nem értesítette a tankerületi központot, így bérleti díjat nem állapíthattak meg, ezzel megsértette a belső eljárásrendet."
A sikeres feljelentgetés után még tanulságra is futotta: a Figyelő szerint mivel az igazgató
"nem kötött bérleti szerződést, és ingyen üzleti és politikai célokra adta oda a közintézményt, ezzel megkárosította a fenntartót, a magyar államot. A tankerület felelősségre vonja, ám a következményeket már nem osztják meg a nyilvánossággal."
Molnár Áronnal áprilisban készítettünk interjút, akkor elmondta, hogy videója semmilyen üzleti célt nem szolgál. Az alkotók, a tanárok és a diákok is ingyen, szívességből vettek benne részt.
Molnár Áron színész karácsonykor másfél órát várakozott a röszkei kerítésnél, majd kiment egy diáktüntetésre. Ezek után úgy döntött, hogy már nem elég a színpadi jelenlét, kilépett a szerepeiből, és egy per egy kezdett el az ország legégetőbb problémáiról beszélni.
Most végre egy generáció a jövőért tesz - rappeli noÁr a a diáktüntetők új indulójában.