A galaxisunk korongja sokkal nagyobb, mint gondoltuk

űrkutatás

A Kanári-szigeteki Asztrofizikai Intézet (IAC) és a kínai Állami Csillagvizsgáló Intézetek (NAOC) kutatói által bemutatott tanulmány szerint ha képesek lennénk a fény sebességével utazni, 200 ezer évbe telne átszelni a galaxis korongját.

A spirális galaxisoknak, mint amilyen a Tejútrendszer is, van egy olyan vékony korongja, amiben a csillagok fő hányada található. Ezek a korongok a méretükben korlátozottak, így bizonyos sugáron túl már csak nagyon kevés csillag van – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatóknak eddig nem voltak információi arról, hogy lehetnek-e csillagok a galaxis központja és a Nap közötti távolság kétszeresén túl. Most azonban kiderült, hogy vannak csillagok távolabb, ennek a távolságnak a négyszeresénél is.

„Galaxisunk korongja óriási, mintegy 200 ezer fényévnyi átmérőjű”

– mondta Martín López-Corredoira, az IAC kutatója, az Astronomy & Astrophysics című tudományos lapban megjelent kutatás főszerzője.

A Tejút az égbolton Salgótarján közelébõl fotózva 2015. június 20-án.
Fotó: Komka Péter/MTI

A tudósok az APOGEE és LAMOST tudományos projektekből származó adatok statisztikai elemzésével jutottak erre az eredményre. (MTI)