Évi 360 ezer forintot keres a brit férfi a majonézgyűlöletével

ÉLET

Chris Owen 39 éves, az angliai High Wycombe-ban lakik, és

szívből gyűlöli a majonézt. 

A Nagy-Britannia legnagyobb sopánkodójának becézett férfi nem rejti véka alá ezt a tulajdonságát, és amikor csak teheti, szóvá teszi, ha valamibe kérés nélkül vagy kérése ellenére majonézt tesznek. Irritálja még a rossz kiszolgálás, és ezt sem szokta szó nélkül hagyni. Chris Owennek a BBC-nek elmondta, havonta 90, éves szinten 1000 fontot keres azzal, hogy balhét csap, ha a kifejezett kérése ellenére majonézt tesznek az ételébe. Azóta, hogy először tett panaszt, összesen 3000 fontra, tehát több mint egymillió forintra tett szert. A férfi elmondta, 

a hamburger a legproblémásabb, a leggyakrabban ebbe tesznek a szószból, akár kéri, akár nem. 

Owen általában kedvezményt kap ilyenkor az árból, vagy teljes visszatérítést, így jön ki a fent említett összeg. A vezető beosztásban dolgozó PR-os szerint az embereknek ki kell állniuk magukért.