Metszőollóval szurkálták meg, erre elrabolta egy asszony biciklijét

bűnügy

Csütörtökön 19 óra körül előzetes szóváltás után összeverekedett Dunaföldváron egy 38 éves dunaegyházi és egy 24 éves dunavecsei férfi.

A dulakodás közben egy metszőolló is előkerült, amivel a dunaegyházi többször megszúrta a fiatalabb ismerősét, majd autóval elhajtott. A dunavecsei is elindult a helyszínről, és útközben bántalmazott egy éppen arra kerékpározó dunaföldvári asszonyt, akit lelökött biciklijéről, és azzal eltekert.

Fotó: police.hu

Az állampolgárok közreműködésének és a rendőrök gyors reagálásának köszönhetően mindkét férfit rövid időn belül elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták.

Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rablás megalapozott gyanúja miatt. (police.hu)