„Hiába tüntettek százezren, mikor a magyarok hangulata kelletlen”
– rappeli, sőt reppeli Magyarország rémálma, az Országház fantomja, a telep csicskája, a Strici, alias Dopeman a.k.a. Pityinger László nyócadik kerületi hiphop-maffiózó legújabb, Az #ellenzék (Esküszöm, nekem kellemetlen) című számában.
Nem teszik zsebre, amit a géppuskaszájú rapfenoméntől, a Natural Born Public Enemy No. 1-tól kapnak, akinek a fő állítása, hogy „nem kétség, hogy az ellenzék nem más, mint fizetett ellenség, mert a rendszer adja a jövedelmét, és gátlás nélkül elteszi a fizetését”.
A művész az új show-ban miszlikbe tépi a pártok szórólapjait, megkapja a magáét még a korábban vele együtt gengszterkedő Török Zsolt pártja, az MSZP is, pedig az tavaly a Kábítószerember képviselő-jelöltségét is támogatta.
Az eredeti gengszter, a drogsztár, a Pityinger meg a Váradiból a Pityinger, egyenesen odáig megy, hogy: „Esküszöm, nekem kellemetlen, hogy ezekkel együtt szobrot döntöttem.” (Az ügyben a bíróság sem tudta két vállra fektetni a dopehitelező parókakereskedőt, ahogy anno Majka sem a Sztárboxban.)
És hogy hogyan lehet az, hogy a magyar Ice Cube, azaz Jégkocka a történelmi visszavonulás, a Nagy Csend, a rapcölibátus után is padlóra tudja rappelni a trónkövetelőket? Úgy, hogy:
Dopeman alig több mint feleannyi szavazatot kapott, mint a fideszes vetélytársa.
A miniszterelnök nem tett magánindítványt, úgyhogy a becsületsértést nem vizsgálta a bíróság.