Ez azért nagy szó, mert fél éve nem történt vele semmi említésre méltó.
Mármint azt az ereszt, amiről korábban meg azt mondta, hogy nem is volt ott.
Rendesen megtámogatják ezt a nagy visszatérést.
A Fidesz legendás EP-képviselője 4 évet hagyott ki a közéletből.
A felfüggesztett pap több ausztriai érseknél is felajánlotta a szolgálatait.
Schmidt Mária felkérésére fogja védeni a nemzeti szuverenitást. Az ereszes botrány és a lemondása óta eltelt 4 évet elmondása szerint szellemi építkezésre használta.
A küldetés óriási előrelépést jelent a kereskedelmi űripar számára.
Az X-Y Worldwide nonprofit szervezet úttörő megoldásokat keres az összeomló globális születésszámra – jelentette be a volt köztársasági elnök.
A nem hivatalos úton továbbértékesített belépőket állítólag törölni fogják.
Április 9-én ott lesz az úszó országos bajnokság rajtkövén.
A Miniszterelnökséget vezető minisztert február végén műtötték meg, rehabilitációja még legalább két hetet vesz igénybe.
A 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa után az ERS-2 radaradatai mutatták ki, hogy a gát már évek óta süllyedt.
A brisbane-i torna után bejelentette, hogy izomszakadás miatt mégsem lép pályára az Australian Openen.
Rishi Sunak miniszterelnök jelentősen átalakítja a kormányát.
A nagy kereskedelmi csatornáknál megszokott összeget nehéz indokolni a nézettséggel a kollégák szerint.