Egy mezőkövesdi férfi tavaly ősszel a Facebookon élőben közvetítette, ahogy lopni megy egy boltba és a polcok között sétálva különböző csokoládékat rejt el a ruhájában. Pechje volt, a felvételt végignézte egy rendőr ismerőse is, és intézkedett.
A férfit bíróság elé idézték a lopás miatt, ő pedig autóbusszal érkezett Mezőkövesdre a januári tárgyalására.
A tárgyalás előtt azonban gondolt egyet, bement egy mezőkövesdi üzletbe, és ellopott egy elektromos szakállvágót.
Majd a fél órával később kezdődő tárgyalására a lopott árut is magával vitte. Az üzlet dolgozói csak két nappal később észlelték a termék eltűnését, majd a biztonsági kamera felvétele alapján beazonosították az elkövetőt, akit ezután ismét bíróság elé állítottak.
A Mezőkövesdi Járásbíróság végül május 19-én szabálysértési eljárásban 150 000 forint pénzbírsággal sújtotta - közölte a Miskolci Törvényszék.