Bale megnyerte, a Liverpool kapusa elvesztette a Bajnokok Ligáját

bajnokok ligája

3-1-re nyerte a Bajnokok Ligája döntőjét a Real Madrid. Pontosabban a Liverpool kapusa, Karius vesztette el. A Real Madrid zsinórában a harmadik BL-címét nyerte, öt éven belül a negyediket.

Carius elvesztette a Liverpoolnak a BL-döntőt
Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

Real Madrid-Liverpool 3-1

Gól: Benzema (51.), Bale (64., 83.), ill. Mané (55.)

Real Madrid: Navas – Carvajal (Nacho, 37.), Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (Bale, 61.), Benzema (Asensio, 89.), Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner (Can, 83.) – Szalah (Lallana, 30.), Firmino, Mané. Menedzser: Jürgen KloppNagyon intenzíven kezdett a két csapat, de különösen a Liverpool pörgött. Egészen furcsa volt, hogy a 20. percben megálltak pár másodpercre egy bedobásnál. Az angolok rohanását a Real pillanatokra tudta megtörni, amikor megszerezte a labdát és passzolgatni kezdett. 

Aztán Ramos likvidálta a szezon szupersztárját, Szalaht.

Forrás

Az egyiptomi ápoás után megpróbálta még folytatni, de pár perccel később sírva hagyta el a pályát, Ramos sárgát sem kapott. 

Forrás

Ronaldo is vigasztalta.

Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

Az addig a Realnál egy fokozattal gyorsabban játszó Liverpool Szalah kiválása után összezavarodott, a Madrid azonnal átvette az irányítást. Még az első félidőben szereztek egy gólt, de les miatt a bíró nem adta meg, 

Forrás

A második félidőben továbbra is gyámoltalan maradt a Liverpool, a Real erősen kezdett, de a vezetéshez kellett a Liverpool borzalmas napot kifogó kapusa, Karius, aki a BL-döntők legviccesebb gólját hozta össze, Benzema köszönte szépen.

Forrás

A Liverpoolnak ez a gól kellett ahhoz, hogy magához térjen, Mané négy percen belül egyenlített:

Forrás

Aztán jött a csak kapufáig jutó Isco helyére beküldött Bale, és két perccel pályáa lépése után olyan káprázatos gólt rúgott, amit sokáig ismételni fognak:

Forrás

Zidane reakciója a gólra:

Forrás

A Liverpool nem tört meg, a szíve vitte előre, Mané a 70. percben kis híján duplázott és egyenlített:

Forrás

De az elképzelés és Szalah hiányzott a játékukból. Majd Karius lett ismét a főszereplő, Bale lövését védte be:

Forrás

A meccs legvégén jött volna el a nagyon keveset mutató Ronaldo pillanat, amivel 4-1-re alakíthatta volna az állást, és ünnepeltethette volna magát úgy, mintha ő nyerte volna meg a meccset. De ehhez a meccshez tökéletesen passzoló lezárással egy pályára berohanó szurkoló megakasztotta a támadást. 

Forrás

A legyűrt szurkoló:

Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

Zidane három éven belül a harmadik BL-címét nyerte edzőként. 

Fotó: FRANCK FIFE/AFP
Fotó: LLUIS GENE/AFP