18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Az unokájával a karjában vetette vonat elé magát egy nő Csánynál

bűnügy

Önmagával és négyéves unokájával is végzett egy 49 éves nő. A rendőrség tájékoztatása szerint a nő május 26-án, szombaton délután háromnegyed három körül vetette magát kezében unokájával az érkező tehervonat elé a Hort és Csány közti vasúti átjáróban.

Az Agria TV értesülései szerint a nő kerékpárjával ment a vasúti átjáróba. Unokáját a bicikli gyerekülésében vitte magával. A vasúti átjáró mellett letámasztotta a biciklit, unokáját a karjába vette, majd az érkező vonat elé ugrott. A HEOL beszámolója szerint "esélyük sem volt túlélni az ütközést".

A rendőrség emberölés gyanújával indított nyomozást az öngyilkos, unokájával is végző nő ellen.

A Blikknek vasárnap megszólalt a gyászoló édesanya, aki cáfolta azokat a közösségi médiában terjedő híreket, hogy a hatóság el akarta volna venni tőle a gyermeket, és azt mondta, nem tudja, mi vezette az anyját arra, hogy ezt tegye.