Több ezren vonultak az utcára Berlinben, technóval tiltakoznak a szélsőjobb ellen

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Több ezren vonultak az utcára vasárnap Berlinben, miután a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AFD) párt tüntetést hirdetett, majd erre válaszul több más szervezet is ellentüntetésbe kezdett. Mindkét tüntetésen több ezer ember jelent meg.

Az AFD támogatói a berlini Hauptbahnhofnál
Fotó: yuichiro tashiro/CrowdSpark

Az AFD szimpatizánsai a berlini főpályaudvarnál gyülekeztek, és onnan a Brandenburgi kapuhoz gyalogoltak, ahol a párt vezetői mondtak beszédet. A tüntetés résztvevői elsősorban Angela Merkel német kancellár politikája ellen tiltakoztak. A transzparenseiken olyan szövegek olvashatóak, mint például "Németországban ne legyen iszlám".

Merkel pártjának, a CDU-nak az egyik tisztségviselője és az AFD szóvivője be is szóltak egymásnak. A CDU párttitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer antiszemitizmussal vádolta meg az AFD-t, azt mondta, hogy a párt a német zsidók életét fenyegeti, az AFD szóvivője, Jörg Meuthen pedig erre azzal vágott vissza, hogy azt éppen a CDU fenyegeti a migrációs politikájával, amelynek következtében muszlimok tömegeit engedték be az országba.

Fotó: yuichiro tashiro/CrowdSpark

Eközben egy sor szervezet vonult az utcára az AFD ellen is, köztük politikusok, civil szervezetek, melegjogi csoportok és szakszervezetek. Legkevesebb tizenhárom ellendemonstrációt jelentettek be, a legnagyobb résztvevői a Reichstagot érintve szintén a Brandenburgi kapuhoz vonultak, és technozenével akarták elnyomni az AFD-tüntetők hangját. Valahogy így:

Forrás

Forrás

A tüntetéseket nagy számú rendőr biztosítja, nehogy a két csoport tagjai összecsaphassanak. Igaz, a demonstrálók békés tüntetéseket ígértek. (DW)