Az Európai Parlament 456 szavazattal, 147 ellenszavazat és 49 tartózkodás mellett elfogadta a szabályzás módosítását, ami a kiküldött munkaerőnek nagyobb védelmet biztosít, a vállalatoknak pedig igazságos versenyhelyzetet teremtsen – közölte az EP.
A módosítás értelmében:
Az elfogadott szabályok értelmében a kiküldött munkaerő esetében is teljes egészében a bérekre vonatkozó helyi szabályzás érvényes. A jogszabályokban előírtakon túl a tagállamok regionális vagy egyes iparágakra vonatkozó kollektív megállapodásokat is köthetnek. Egyelőre ez még csak az építőiparban történt meg.
A szabályozás szerint az utazás, az étkezések és a szállás költségeit a munkaadó fizeti, azok nem vonhatók le a munkaerő béréből. A munkaadónak a nemzeti szabályzással összhangban álló lakáskörülményekről kell gondoskodnia.
Ha a munkavállaló csalás, például egy fiktív cég áldozata lesz, a tagállamoknak legalább a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelvben szereplő védelmet kell garantálniuk.
A felülvizsgált irányelv új elemei a fuvarozási szektorban akkor élesednek, ha az iparágra vonatkozó egyedi szabályzás – a mobilitási csomag részeként – életbe lép, addig az irányelv 1996-os változata lesz mérvadó. (Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége két éve közölte, hogy versenyhátrányba kerülhetnek a magyar munkavállalók külföldön, ha azonos munkáért azonos bért kéne fizetni az azonos helyen dolgozóknak.)
Az új szabályokat a tagállamoknak két éven belül át kell ültetniük nemzeti jogrendjükbe.