Matteo Salvini, az új olasz kormány belügyminisztere vasárnap Szicíliába utazott, és azt mondta, „elég volt abból, hogy a sziget Európa menekülttábora”. A cataniai kikötőben arról beszélt, „nem fog tétlenül állni, miközben újabb és újabb hajók érkeznek”, és hogy kitoloncolási központokat kell létrehozni.
Salvini szerint a legjobb módja annak, hogy megmentsék az emberek életét, ha világossá teszik, hogy nem érdemes hajóval útnak indulni Olaszország felé Észak-Afrikából. „Nincs elég lakás és munka még az olaszoknak sem, nemhogy fél Afrikának”, mondta. Egy másik hétvégi szereplésén pedig azt mondta,
vége a jó időknek az illegális bevándorlók számára, ideje csomagolniuk.
Cataniában támogatók, és ellentüntetők is fogadták.
Salvini szerint bevándorláspolitikájuk nem keményvonalas, hanem „egyszerűen a józan észen alapul”. A politikus a szélsőjobboldali Liga vezetője, akik azzal kampányoltak, hogy félmillió illegális bevándorlót utasítanak ki Olaszországból. Az Öt csillaggal közös kormányban azért is ragaszkodott a belügyminiszteri poszthoz, hogy ezt irányíthassa.
Nem véletlen ugyanakkor, hogy első dolga volt Szicíliába utazni: hamarosan helyhatósági választások is lesznek, az új kormánya megalakulása után szinte rögtön visszatért a kampányüzemmódba. (BBC, Euronews)