Minden eddiginél brutálisabb infografika arról, mennyivel kevesebb pénze van ma egy magyar miniszterelnöknek egy visszavonult felcsúti polgármesternél

gazdaság

Amikor tavaly kiderült, hogy a gázszerelőből lett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyetlen év alatt 100 milliárd forinttal növelte a vagyonát, összesen 120 milliárd forintra. Már akkor azon tréfálkoztunk, hogy ezzel kockára tette a Barátságát Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki majdnem 30 évnyi köztisztviselői karrier és 20 órás munkanapok után is csak 742 ezer forint megtakarítással büszkélkedhetett, ráadásul csak a feleségével együtt. Hogy éreztessük, mekkora a különbség a két cimbora között, bemutattuk, hol tartottak éppen az üzleti életben.

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a Magyar Kupa döntőjén, ahol a felcsúti futballklub kikapott az Újpest FC-től 2018. május 23-án.

Bár úgy tűnik, a barátság töretlen, az mindenképp aggasztó jel, hogy Mészáros Lőrinc követve a pénz szavát, bármiféle búcsúzkodás nélkül magára hagyta a saját és miniszterelnöke faluját, ezzel faképnél hagyva a barátja pártját, illetve lemondott a közszereplői státuszáról, hogy minden idejét vállalkozásai, cégei, családja, országa, nemzete és univerzuma gyarapítására fordítsa egy matematikai függvény alapján. Ne legyen igazunk, de ha most nem borul fel a jó öreg work-life balance, akkor soha.

A drámai fejleményeknek köszönhetően tehát a különbség idén még brutálisabb lett: hiába növelte a kormányfő a megtakarításait 945 ezer forintra, a gazdag és a szegény amigó között még hatalmasabbra nyílt az olló. (A grafikonok tetőtől talpig a szivárvány színeiben pompáznak. Addig ne állj meg a scrollozással, amíg újra sárga nem lesz a hosszabbik!)

Még 10 millió Ft 945 ezer Ft 280 milliárd Ft 0,000945 280 milliárd milliárd 2225

Ha ezt a szöveget látod, sikeresen végére értél a grafikonnak, ami nagy teljesítmény, mivel a nagy munkabírású felcsúti polgármester vagyonát ábrázoló rúd már nem 1,2, hanem 2,8 millió pixel magas.

Kapcsolódó cikkek

Mészáros százmilliárdos gyarapodásánál csak az a durvább, ha továbbgondolod ezt a számot

Például, hogy nem érdemes lehajolnia egy ötezresért, mert jobb az órabére. Naponta 274 millió forinttal nő a vagyona.

plankog
meghökkentő tudomány

Orbán Viktorral való barátságát is próbára teheti Mészáros Lőrinc elképesztő gazdagodása

Egyiküknek 120 milliárdos vagyona van, a másiknak mindössze 700 ezer forint megtakarítása. Óriási empátia kell ahhoz, hogy egy ilyen barátság megmaradjon.

Horváth Bence
POLITIKA

Én még soha a büdös életben nem láttam olyan kemény embert, mint amilyen Orbán Viktor

Talán csak Dózsa Lászlót. Bár a miniszterelnök hetek óta el van tűnve, én nem aggódom: a jég hátán, napi 23 órát dolgozva is megélne, egy marék hideg salakon.

Herczeg Márk
életmód

Sokkoló infografika arról, mennyivel kevesebb pénze van ma egy magyar miniszterelnöknek egy felcsúti polgármesternél

Szemmel látható és kézzel tapintható, de ésszel fel nem fogható a különbség Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc gazdasági teljesítménye között.

Tbg, Herczeg Márk
gazdaság

Elmaradt Mészáros Lőrinc búcsúbeszéde

Meg sem tudták köszönni azt a sok jót a sztárpolgármesternek, amit a falunak adott, mert nem jelent a lemondásáról szóló ülésen.

Czinkóczi Sándor
politika

Van egy rossz hírünk M. Lőrincnek, az egyszerű embernek

Magyarország egyik leggazdagabb embere azt hiszi, hogy azért, mert már nem polgármester egy faluban, már nem is közszereplő. Sajnos ki kell ábrándítanunk.

Herczeg Márk
politika

Az Index tavaly viccből kiszámolta, hogy 2024-re Mészáros Lőrinc lehet a világ leggazdagabb embere, erre most pont annyija van, amennyit 2018-ra jósoltak neki

A hihetetlenül gyarapodó ország: már a felcsúti gázszerelő Magyarország leggazdagabb embere, de ha így folytatja a bővülést, jövő nyáron utolérheti Soros Györgyöt is.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Meg sem kottyant Orbán Viktornak a 345 ezer forintos bírság

Alig valamivel csökkent a megtakarítása, pedig még a hitelét is törleszti.

Albert Ákos
politika

Mi a közös Lázár Jánosban, Böde Dánielben, Vizoviczki Lászlóban és I. Gergely pápában?

Természetesen a nagy munkabírásuk. Itt az ideje végleg leszámolni a magyar sajtónyelv egyik legnagyobb közhelyével.

Bede Márton
Média