Az LMP teljeskörű munkavégzésként akarja elismertetni az otthonápolást

POLITIKA

Az otthonápolás küldetés, kiemelten fontos társadalmi feladat, és elfogadhatatlan, hogy ezért 20-30 ezer forintos havi juttatás jár csupán. Ez teljes értékű munkavégzés, ezért ennek törvényi elismerését fogják javasolni az Országgyűlésnek a költségvetés tárgyalása során - jelentette ki Kanász-Nagy Máté egy szombati sajtótájékoztatón.

Forrás

Azt is javasolják, hogy az ápolási díj egy hozzátartozó ápolása esetén egyezzen meg a minimálbér összegével, több családtag ápolásakor pedig a minimálbér a kétszereséhez kell kötni. Az ápolási jogviszony megszűnése esetén ugyanazon juttatások, szolgáltatások és ellátások illessék meg az érintetteket, mint az egyéb álláskeresőket - tette hozzá a politikus az MTI szerint.

Az LMP ezzel támogatja a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület petícióját, amelyhez azóta számos civil szervezet csatlakozott. Ebben azzal érvelnek, hogy a halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.