Az észak-koreai állami hírügynökség szerint Trump feloldotta a szankciókat

külföld

Donald Trump a szingapúri csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatójának legvégén kiderült, hogy Kim Dzsongunnal folytatott tárgyalásain nem készült hangfelvétel, sem hivatalos leirat az elhangzottakról. Trump a sajtótájékoztatón azt is állította, hogy Kim a tárgyalásokon beleegyezett egy rakétahajtóműveket tesztelő telep bezárásába, csak ezt idő hiányában nem írták bele a találkozó zárónyilatkozatába.

Abba a zárónyilatkozatba, melynek négy, konkrétumokat nélkülöző pontja közé befért a koreai háború során eltűntek és fogságba esettek hazaengedésére vonatkozó északi ígéret. Erről Trump azt állította, hogy előzetesen nem volt róla szó, ő maga vetett fel Kimnek négyszemközti megbeszéléseiken.

Trump a sajtótájékoztatón azzal ütötte el a jegyzőkönyv hiányát, hogy az ő memóriája legendásan nagyszerű, így emlékezni fog majd rá, hogy miről beszéltek.

Ugyanakkor ez Észak-Koreának is lehetőséget ad rá, hogy akármit állítsanak. A hivatalos állami hírügynökségük, vagyis a rezsim szócsöveként funkcionáló KCNA szerint például Trump ígéretett tett a szankciók feloldására is. Emellett azt is állítják, hogy Trump elfogadta az északiak ajánlatát az atomfegyverek lépcsőzetes, hosszú ideig húzódó leszerelésére, mely során minden ez irányba mutató lépést párhuzamos engedményekkel jutalmaznának.

A Fehér Ház egyelőre nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésekre. Trump keddi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a szankciók érvényben maradnak, azokat csak az atomfegyverek leszerelése után oldhatják fel. Azokra a kérdésekre viszont nem volt hajlandó válaszolni, hogy milyen intézkedésekkel sújtaná Észak-Koreát, amennyiben az nem tesz lépéseket a leszerelésért. Mint mondta, nem akar fenyegetőzni. (Via The Independent)