A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a posta székházának értékesítése miatt hűtlen kezeléssel megvádolt Sz. Pált, a Magyar Posta Zrt. egykori vezérigazgatóját és 5 társát – közölte Papp Gábor ügyvéd, Sz. Pál védője.
Az ügyben 2010 elején indult nyomozás Balsai István fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján. A képviselő egyrészt a Magyar Posta egykori, Krisztina körúti székházának értékesítése miatt tett feljelentést, másrészt a posta új, XIII. kerületi Dunavirág utcai székházának bérletével kapcsolatban.
A Fővárosi Főügyészség 2013-ban emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Magyar Posta, illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. 3-3 munkatársa ellen.
A Magyar Posta igazgatósága, felügyelőbizottsága és a tulajdonos ÁPV Zrt. igazgatósága 2006-2007-ben tárgyalta a társaság fővárosi, Krisztina körúti székházának ügyét. Az ügyészség szerint a posta részéről K. Bálint, K. Péter és Sz. Pál, illetve a vagyonkezelő részéről V. Zsuzsanna, K. Zoltán és S. István az előterjesztésekben olyan költség- és bevételkimutatást tüntetett fel, amiben oda nem tartozó vagy nem reális költségeket, díjat is szerepeltettek, továbbá nem tértek ki a cég vagyonvesztésére, hogy az új székház bérlése tűnjön a leggazdaságosabb megoldásnak. A Magyar Posta Zrt. igazgatósága, felügyelőbizottsága és az ÁPV Zrt. igazgatósága tagjai ezért a székházbérlés mellett döntöttek, illetve ezt támogatták.
Az ügyészség szerint a vádlottak ezzel az adott helyzetben a leggazdaságtalanabb megoldást választották, megszegték vagyonkezelői kötelezettségeiket, és a Magyar Postának 10 éves viszonylatban több milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.
A vádbeli bűncselekményért a törvény szerint 5-10 év szabadságvesztés szabható ki. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki döntése kapcsán Papp Gábor elmondta: a posta vezetésének az Állami Számvevőszék előírta, hogy egy épületbe vonja össze a központi szervezetét. A perben a szakértők elmondták, hogy ennek a kötelezettségnek ingatlanvásárlással, -építéssel, lízinggel, illetve bérléssel lehetett eleget tenni.
A bíróság a szakértői vélemények alapján szóbeli indoklásában kifejtette, hogy a postát a vádlottak által választott megoldással, a bérléssel nem érte veszteség, az ingatlanok értékesítése nem volt áron aluli, a bérlés nem volt gazdaságtalan, az ingatlaneladásból befolyó összeget pedig a posta fejlesztésére, liberalizációjára, a piaci feltételeknek való megfelelésére fordították.
Papp Gábor elmondta, hogy a szakértői vélemények szerint védence, Sz. Pál vezetése alatt a korábban veszteséges posta nyereséges lett, még annak ellenére is, hogy az állam elvonta a cég osztalékát.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése ellen az ügyészség minden vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős. (MTI)