Június 12-én, kedden 10 óra 36 perckor levelet kapott a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia, pontosabban annak Jogi és és Igazgatási Főosztálya - írja az Abcúg. A portál birtokába került levél szerint a minisztérium közigazgatási államtitkára, Gazsó Balázs az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvény tervezett módosításáról kéri az MTA jogi főosztályának véleményét,
nem több mint 54 percen belül, még aznap 11:30-ig.
Az MTA igyekezett betartani a rövid határidőt, és még aznap reagált a levélre. Ebben leírták, hogy érdemi véleményezésre 54 perc még akkor sem lenne elég, ha előre egyeztetett törvénymódosításról lenne szó, de ebben a kérdésben „a Felek véleménynyilvánítását lehetővé tevő semmilyen egyeztetés nem történt”.
Az Abcúg szerint a levélben elismerik a kormányzat szándékát, hogy külön minisztériumi intézményrendszer létrehozásával egységesítené a hazai tudománypolitikát, de
az MTA meg kívánja önkormányzati elven működő önállóságát.
Két nappal később már be is mutatták a költségvetés tervezetét, amely az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendeli az MTA összköltségvetésének csaknem felét, több mint 25 milliárd forintot.
Az MTA elnöke, Lovász László azt nyilatkozta: nem lát garanciát arra, hogy megőrizhetik az MTA és a tudományos élet függetlenségét, az MTA elnöksége pedig azt kérte a kormánytól, hogy ne kerüljön az Országgyűlés elé a törvénymódosítás, ami államosítaná a kutatóintézetek költségvetését.
Palkovics László innovációs miniszter szerint nincs államosítás, a kormány koordinálni akarja a forrásokat, és hogy ki, hogyan kap pénzt, azt egy tudósokból álló bizottság dönti el.
Az Akadémia elnöksége egyhangúlag fogadta el Lovász László előterjesztését, amiben azt írják, a kormány a törvénymódosítás véleményezésére irreálisan rövid határidőt adott.