Csütörtökön derült ki a 2019-es költségvetési tervezetből, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának finanszírozásának nagy része, 20 milliárd forint átkerülne a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), ami gyakorlatilag kormányzati kontrollt eredményezne a tudományos intézmények fölött.
A minisztérium közölte, hogy az ITM feladatai közé tartozik annak felügyelete, hogy „egyrészt a hazai forrásokat az intézmények a lehető leghatékonyabban használják fel, másrészt hogy az érintettek az elérhető uniós források teljes körű lehívása érdekében a lehető legjobb konstrukciókra igényeljenek támogatást”.
„Ezért született döntés arról, hogy az állami intézményeknél lévő, kutatásra fordítható, összesen közel 70 milliárd forintnyi forrás allokálását a jövőben az innovációs tárca koordinálja. Így a felsőoktatási intézmények kutatás-fejlesztésre fordítható jelenlegi 29,1 milliárd forintos támogatása, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram 12,7 milliárd forintos teljes költségvetése és a Magyar Tudományos Akadémia kutatásban hasznosuló 28,1 milliárd forintos költségvetési támogatása az ITM egységes koordinációjába kerül” – írta az ITM, ami szerint „az intézmények a jövőben is a korábbiakkal megegyező módon igényelhetnek támogatást különböző projektjeikre, de a kutatási területek prioritásait a források minél hatékonyabb felhasználása érdekében, az egyetemek, az Akadémia és a vállalatok érdekeit szem előtt tartva és összehangoltan kell kijelölni, ezt szolgálja az egy fejezetben történő tervezés is”.
A Magyar Tudományos Akadémia doktoraiból és akadémikusaiból álló Stádium 28 Kör aznap közleményt adott ki arról, hogy „a CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen”.
A hírek szerint az MTA vezetését is hideghuzanyként érte a lépés, ami miatt Lovász László MTA-elnök reggelre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, és felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is. Az ülésen részt vett Palkovics László is.
Az ülés utáni sajtótájékoztató a Hír Tv szerint feszült, fagyos hangulatú volt. Lovász sajnálatosnak nevezte, hogy a tervezet megjelenése előtt nem egyeztettek az MTA vezetésével, illetve azt mondta, a javaslattervezetben nem látja a garanciákat arra, hogy ezentúl is megőrizhetik az akadémia és a tudományos élet függetlenségét. Erről is kell szólnia a további egyeztetéseknek – mondta.
Palkovics – aki egyébként az MTA tagja is – a Hír TV kérdésere azt mondta: „Nem történik államosítás, nem lesz kevesebb pénze az akadémiának és kontrollálni sem akarja a kormány.” Arra a kérdésre, hogy ha nem akarja kontrollálni, akkor miért csoportosítja át a pénzt, azt mondta:
„Azért, hogy koordinálja valamilyen módon a forrásokat, és hatékonyabban működjön a magyar kulturális kutatásnak a rendszere, de nézzék még meg a törvényt egyénként, abban látszik néhány módosítás.”
A miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, nem lesz kevesebb pénze az MTA-nak, a kutatásokra továbbra is biztosítani fogják az összeget. Arra a kérdésre, hogyan döntik el, hogy mibe szól bele a kormány az összegek koordinálásakor, azt mondta, erre felállítanak majd egy tudósokból álló bizottságot, amiben nem lesznek politikusok és kormánytagok, és ők fogják eldönteni, a pénzek kinek, hogyan és hova mennek.
Az Akadémia elnöksége egyhangúlag fogadta el Lovász László előterjesztését, amiben azt írják, a kormány a törvénymódosítás véleményezésére irreálisan rövid határidőt adott.
Az MTA vezetése rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, mivel a költségvetés tervezete alapján 20 milliárd forint átkerülne Palkovics László minisztériumához.
„A korábbi hasonló intézkedések ismeretében nem meglepő, de felháborító, hogy a kormány ezt a magyar tudomány teljesítőképességét alapvetően veszélyeztető támadást az MTA-val való egyeztetés nélkül, puccsszerűen vezette fel” – írja a Stádium 28 Kör.
A kormány azzal magyarázta a lépést, hogy nagyobb összhangot szeretne a gazdálkodásban.