A jövő évi költségvetésben szereplő 15 milliárdos többlet
"nem a megoldások, hanem a problémák felhalmozódásának időszakát kínálja az oktatásban,"
jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás szerint a minimális többlet forrás "a terület a szinten tartáshoz is csak nehezen elegendő. Újra elindulhat a pálya egyfajta kiéheztetése." Elmondta: országjárása során azt tapasztalta, hogy
akadozik a túlmunkák kifizetése, a tankerületek mismásolnak.
A PDSZ elnöke beszélt arról is, hogy minden eszközzel szeretnének tiltakozni az alkotmány-módosítás ellen. Szűcs szerint a gyülekezési jog korlátozását, és azt, hogy a bírói függetlenségbe és a bírók ítélkezési gyakorlatába nyúlnának bele, komoly kockázatnak látja. Ezért tiltakozó nyilatkozatot hirdettek, amelyhez eddig tíz szakszervezet csatlakozott. (MTI)