Trump végre rácsörgött Orbánra, de nem hívta meg Washingtonba

POLITIKA
Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. 

A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. 

Forrás

A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait. 

A fentiek alapján Orbán most sem kapott meghívót Washingtonba, pedig a kampánya során ő volt az első európai kormányfő, aki beállt Trump mögé. Ehhez képest nem csak hogy a kétoldalú tárgyalás nem akar összejönni Orbánnak, de még az újraválásztásához is feltűnően későn gratulált Trump. Úgyhogy eddig Orbán csak egy kis pótlékkal vigasztalódhatott

Forrás

A Washington Post viszont májusban arról írt, hogy a találkozó esélyei nőttek, bár azt is megjegyzik, hogy az új nagykövettel sem lesz feltétlenül konfliktusmentes a viszony - a meghallgatásán Cornstein például elég sokat beszélt a szólás- és sajtószabadság védelméről, illetve az erősődő magyarországi antiszemitizmus megállításáról.

Kapcsolódó cikkek